1985-ben ​Kurt Schaltzmannt, Markus Baumgartnert és a húgát, Evit, meggyilkolják a Bletterbach-szurdokban, egy óriási völgytorokban, amelynek őskövületei a világ születésének rettenetes titkait rejtik magukban. A három fiatalt valósággal lemészárolják egy szörnyű vihar során. Holttestüket oly mértékben megcsonkítják, hogy felmerül a gyanú, talán nem is emberi lény végzett velük. Harminc évvel később Jeremiah Salinger amerikai dokumentumfilm rendező, aki egy helybéli, dél-tiroli lányt vett feleségül, tudomást szerez a bűntényről, amelynek felderítetlen volta nem hagyja nyugodni. Feleségével, Annelisével és kislányával, Clarával, egy időre Siebenhochba költözik, de a Dolomitok szívében megbújó kis település lakói nem veszik jó néven a múltjukban való vájkálást, és nem segítenek a kutatásban. Jeremiah apósa, Werner Mair, a hegyimentő szolgálat volt vezetője is óva inti a vejét attól, hogy az elátkozott szurdok közelébe merészkedjen. Az események sodrásában minden jel arra mutat, hogy a Bletterbachban kiöntött vér ősi, a Földdel egyidős, rég eltűntnek hitt baljós erőket hívott életre, és az öldöklésnek még nincs vége.

Először a borító volt az, ami megfogott ebben a könyvben, a cím pedig csak rátett egy lapáttal, hiszen lerí róla, hogy ez nem valami cukormázas regény lesz, nekem pedig pont valami ilyesmire volt szükségem. Luca D'Andrea nevével még sehol nem találkoztam, és nem is nagyon olvasok olasz íróktól, szóval gondoltam, teszek vele egy próbát.

Főhősünk, a forgatókönyvíró Salinger Amerikából dél-Tirolba költözik családjával, közel felesége édesapjához. Kollégájával, Mike-kal egy dokumentumfilmet forgatnak az ottani hegyimentők munkájáról, de rosszul sül el a dolog, Salinger pedig megígéri feleségének, hogy egy év kényszerszünetet tart családja, és saját mentális egészsége érdekében - ugyanis eléggé megviselték a történtek. Nagyjából ekkor jut a fülébe egy helyi történet, egy harminc évvel ezelőtti borzalmas bűntényről. A gyilkost sosem sikerült elkapni, Salinger pedig az ügy megszállottjává válik, fejébe veszi, hogy kideríti, mi történt valójában.

Ez így önmagában egy remek, izgalmas sztorinak ígérkezett, tele titkokkal és megoldásra váró rejtélyekkel, a gyönyörű helyszín a hegyekkel, jéggel, hóval pedig csak a hab a tortán.

Annak ellenére, hogy gyorsan elolvastam, ez egy elég lassú tempójú történet. Elég soká tart, mire felpörögnek az események, a könyv első negyedében csak ismerkedünk a szereplőkkel, az új helyszínnel, a helyi emberekkel. Salingernek meg kell birkóznia egy komoly traumával, ennek érdekében pedig megígéri a feleségének, hogy egy évig visszavonul. Ezért aztán amikor megszállottan elkezd nyomozni, azt teljes titokban teszi, ám ez nem mindig sikerül neki. Ennek köszönhetően egyre csak romlik a kapcsolata a nővel. Akárhányszor dönti el, hogy leszáll az ügyről és mostantól csak a családjával fog foglalkozni, mindig történik valami, amivel látszólag egyre közelebb jut a megoldáshoz, így képtelen leállni a nyomozással.

A nyomozós, izgalmasabb részeket sokszor megszakítja egy-egy jelenet, amiben Salinger feleségével és kislányával igyekszik foglalkozni. Kirándulnak, szánkóznak, stb, ilyenkor egy kicsit leül a sztori, de utána rendszerint kiderül valami, ami újra felpörgeti a cselekményt.

Salinger a helyieket kikérdezve sorra gyűjti össze a gyilkosságról szóló információkat, ám az emberek nem szívesen beszélnek a dologról, és sokan még mindig csak egy kívülállónak tartják őt, aki a helyiek múltjában akar áskálódni. Ezzel pedig ugyebár nem nagyon sikerül elnyernie az itteniek bizalmát. Ráadásul mivel a filmes szakmában dolgozik, az emberek azt hiszik, dokumentumfilmet akar forgatni a gyilkosságról, pénzt akar csinálni az egészből.

Salinger hol szimpatikus volt, hol nem. Valóban nagyon rápörgött az ügy megoldására, aminek következtében elhanyagolta a családját. Néha már-már zavarba ejtő, amiket csinál. Nem tántorítja el az sem, ha valaki megveri, amiért túl sokat kérdez. Mindenbe beleüti az orrát, újra és újra felszakítja az ügyben érintett emberek sebeit, a vádaskodásaival pedig van, hogy csúnyán mellélő, amivel óriási gondokat tud okozni.

Az értékelés innentől spoilereket tartalmaz!

Tény, hogy az egyik legizgalmasabb rész, amikor leereszkedik a föld alatti sötét barlangba, de valószínűtlennek tartom, hogy valaki lemenne oda bármiféle tapasztalat nélkül, egyedül. A másik zavaró dolog, amikor öt éves kislányával a nyakában (szó szerint) indul el az éjszaka közepén a hegyekbe, hogy felkutassa a feleségét és Wernert. Melyik szülő tenne ilyet? Igaz, akkorra már Salinger azt hitte, kiderítette, ki a gyilkos, így nem tartott attól, hogy végül egyenesen belebotlik majd, de szerintem így is meggondolatlanság volt a részéről, hogy magával vigye a gyereket.

"Szerintem akkor válunk felnőtté, amikor megtanulunk bocsánatot kérni."
 

A végső csavar tetszett is, meg nem is. Az, hogy akit gyilkossággal gyanúsítottak, valójában csak meg akarta menteni az áldozatokat, meglepő - és nagyon kegyetlen - fordulat volt, de a valódi gyilkos indítékai nekem kissé erőltetettnek tűntek.

Összességében, azoknak ajánlanám ezt a regényt, akiket nem zavar a lassú tempó. Irtó hangulatos a helyszín, a kívülállóktól elzárkózó helyi közösség, a harminc évvel azelőtti megoldatlan gyilkosság... A főszereplő sajnos nem igazán lett nekem szimpatikus. Néha kicsit eluntam magam olvasás közben, mert van a történetben egy-két üresjárat, de a nyomozós részek izgalmasak, és az ökológiai fülke ötlete is nagyon tetszett, szívesen olvastam volna erről többet is.

5/4